Politika

Amiket biztosan megváltoztatnék, ha tehetném:

  • külön egészségügyi minisztérium
  • külön oktatásügyi minisztérium
  • külön környezetvédelmi minisztérium
  • alapjövedelem bevezetése
    A meglévő támogatási rendszert átalakítva egy egységes, mindenkit megillető alapjövedelem bevezetése.
  • egészségügyben és oktatásban dolgozók béremelése
    Az egészségügyben és az oktatásban dolgozók béreinek jelentős emelése, hogy ne kelljen a munkájuk mellett másodállást vállalniuk. A béremelés mellett a munkakörülmények javítása is fontos. A bér minimálbérhez kötése, ezzel biztosítva szakszervezet és tüntetés nélkül az évről-évre történő emelést. Talán legcélszerűbb, ha az oktatók és egészségügyben dolgozók bruttó alapbére a mindenkori minimálbér 400 százaléka.
  • szakértői kormány felállítása
    Minden területnek megfelelő szakértői kormány felállítása, akik a szakmai szervezetekkel együttműködve hozzák meg a döntéseket.
  • KRESZ oktatás iskolában
    Általános és középiskolában is bevezetni a KRESZ oktatást, hogy a fiatalok már a jogosítvány megszerzése előtt megismerjék a közlekedési szabályokat.
  • nemzeti konzultáció online
    A nemzeti konzultációkat a jelenlegi, postai papír-alapú megoldását ki kell váltani, de minimum nagy mértékben kiegészíteni egy digitális opcióval, ami ezáltal sokkal hatékonyabbá és sokkal-sokkal olcsóbbá teszi.
  • futball támogatások beszüntetése
    A jelenlegi, talán milliárdokban mérhető profi futball állami támogatásokat beszüntetni, majd a pénzek átcsoportosítása az oktatásra, egészségügyre, környezetvédelemre, kultúrára, közsportra, stb.
  • jogszolgáltatás helyett igazságszolgáltatás
    Magyarországon nincs igazságszolgáltatás, csak jogszolgáltatás, ezért helyre kell állítani a rendet.
  • közhasznú kommunikáció
    A kormány által finanszírozott felületeken (plakát, újság, közmédia, stb.) a jelenlegi, akár primitív és gyűlöletkeltő, akár hazugságokon alapuló kommunikációt helyettesíteni kell egy közhasznú, tájékoztató, oktató, kritikai gondolkodásra nevelő kommunikációval.